03.rész- "Te vagy a pap lánya?"

Sziasztok! Hú, bocsi a kihagyás miatt, csak nagyon sok mindent kell csinálnom mostanában! Köszönöm a 11 feliratkozót és a kommenteket!
Kérek akik itt vannak hagyjanak maguk után kommenteket, és pipákat!
Puszi, Fannirr




Reggel mikor megszólalt az ébresztőórám a szemem reflexszerűen pattant ki. Levegőért kapkodtam és azt vettem észre, hogy teljesen bekuporodtam a a takaróm alá, fogalmam sincs, hogy mit álmodhattam(mert nem rémlik semmi), de valószínű, hogy nem volt valami kedves álom. Kipattantam az ágyamból és bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam majd fogat mostam. Hajamat begöndörítettem és feldobtam az arcomra egy kis alap sminket. Majd felkaptam a tegnap este kikészített ruhadarabokat. Lesiettem a konyhába ahol apa már az asztalnál ült és az aznapi napilapot olvasta, mellette George várta a pirítóst.

- Carl drágám! Nem is említetted, hogy Lillian Scooterék visszaköltöztek Hellenwoodba. - kiabálta anya a konyhából. Hellenwood, Bradstick melletti kis település, sokkal kisebb mint Bradstick, így Hellenwood legtöbb lakósának valami köze van Bradstick-hez. A legtöbbjük itt dolgozik és a diákok a mi giminkbe járnak. 

- Kellett volna mondjam? - kérdezte apa kis éllel a hangjában.

- Csak gondoltam meghívhatnánk őket a holnap esti  vacsorára, nem árthat nekik egy kis társasági élet. - mondta anya óvatosan miközben letette a pirítósokat. 

- Jonathan halála után világosan a tudtunkra adták, hogy nem kérnek semmiféle segítségből. Azt hiszem elég nyilvánvaló volt. - mondta apa ingerülten. Meglepődtem hangnemén. Habár nem tudtam, hogy miről beszélnek, de annyival tisztában voltam, hogy apa felkínált segítségét visszautasította ez az illető. Ami különös ebben az egészben, hogy apa a megbocsájtás híve így elképedve vette észre, hogy visszautasítja a lehetőséget. 

- Carl, meghívtam őt és a fiait vacsorára. - mondta anya lassan adagolva. Apa kicsit fancsali képet vágott majd bólintott. Gondolom rájött, hogy mindenkinek jár még egy esély. Vagy valami ehhez hasonló.
- Elvigyelek titeket? -kérdezi anya a örökké való csendet megtörve.
- Igen! - vágom rá gyorsan mielőtt meggondolná magát, mert igen ez így szokott lenni.
- Akkor gyerünk, gyerünk! - mosolygott.
Felkaptam a fekete táskámat és levettem a fogasról a őszi kiskabátomat. Anya kiállt a kocsival és elvitt minket. De mielőtt kiszálltam volna szólt, hogy még mondani akart valamit.
- Lillian Scooter említette, hogy a fiai ide járnak Wernell-be, és arra gondoltam, hogy talán barátkozhatnál velük vagy esetleg csak beszélgethetnél. Nem lehet nekik könnyű. - nem tudtam, hogy anya miről beszél, hogy miért nem lehet nekik könnyű, de nem is kérdeztem meg - Ha jól tudom, az idősebb fiú két évvel, a fiatalabb egy évvel idősebb nálad. Feltételezem valamelyikükkel évfolyamtársak vagytok. - mosolygott könyörgően.
Nem tudtam, hogy erre mit mondhatnék. Lett volna egy tippem, hogy melyik fiú az évfolyamtársam, de remélem nincs igazam.
- Meglátom mit tehet az ügy érdekében. - mondtam hivatalosan és szalutáltam egyet. Azt hiszem, hogy nem sikeredett olyan humorosra mint gondoltam. Még sok gyakorlás vár a komikus pályakezdésemhez.
- Köszönöm. - mosolygott anya elégedetten - Na most menj!
Ez kedves volt, a saját anyám elüldöz.
Lassan sétáltam fel a lépcsőkön miközben azon morfondíroztam, hogy vajon mennyire lenne egy tízes skálán cinkes ha odamennék az új fiúkhoz, hogy:
"Helló! Az anyám mondta, hogy ismerünk titeket, és azt mondta barátkozzak veletek! Szóval megeszünk egy sütit?"
Ohh, igen de még mennyire, hogy gáz. Így elvetettem ezt az ötletet és inkább másra összpontosítottam. Mondjuk arra, hogy Sarah pár centire tőlem egy számomra ismeretlen sráccal beszélget. A szekrényünk előtt. Az én szekrényem előtt. Aminek nekidőlt a srác.
- Öhm, bocsi ha zavarok. Csak a könyvem.. tudod bent van a szekrényemben. - dadogtam
- Szia Beth!- lelkesedett be Sarah - Ő itt Brady Scooter. - szóval igazam volt - Évfolyamtársunk! - vigyorgott rám perverzen, egy kacsintás közepette.
- Jaj, te vagy az a lány aki mellett irodalom ülök és leöntöttelek kávéval? - nézett rám a fiú.
- Attól tartok. - intettem bénán.
- Bocsi még egyszer! - mondta és elállt a szekrényemtől.
- Semmi baj.
Ezzel befejeztem a beszélgetést és kinyitottam a szekrényemet. Kivettem a biosz könyvet és becsaptam a szekrényem ajtaját.
- Brad! - hallottam egy hangot a hátunk mögül amire ösztönösen hátrakaptam a fejem. Valószínű, hogy "Brad" testvére lehetett.Fekete bőrdzsekit viselt egy fekete szűkített farmernadrággal és egy bakanccsal. Jól nézett ki, de nem az a fajta lány vagyok aki elájul egy fiú megjelenése miatt. - Szóval, mi lenne ha nem alsós csajszikat pesztrálnál hanem mondjuk ideadnád a kulcsokat? - kérdezte lealacsonyítóan.
- Már megbocsájts, de tizenegyedikesek vagyunk! - húzta ki magát Sarah. Vicces, hogy neki csak ennyi esett le abból, hogy mit mondott a srác. Ez van ha nincs tág látóköröd. Na, jó ez egoistán hangzott.
- Oooké, akkor tizenegyedikes lányokkal trécselnél? - javította ki magát.
- Lényegében vele vagyunk egyidősek szóval nem értem gondolatmeneted. - szólaltam fel az orrom alatt dörmögve.
- Hogy mondod? - nézett rám furcsán mosolyogva
- A pesztrálás általában fiatalabb egyéneknél fordul elő, de mivel évfolyamtársak vagyunk nem titulálható annak. - mondtam okoskodóan.
- Ahogy mondja! - kiáltott fel Sarah.
- Dan Scooter. - nyújotta kezét.
- Beth Croug. - ráztam vele kezet.
- Te vagy a pap lánya, igaz?-kérdezte gúnyosan. Ami nagyon nem tetszett.
- A "pap lánya", tudod ez nagyon lealanyosítóan hangzott. - fintorogtam.
- Annak szántam. - mondta gúnyosan mosolyogva, majd elsietett egy kulccsal a kezében.
- Ő, tudod néha nagyon furcsa. - mondta Brad.
- De állati helyes! - mondta Sarah halkan, de nem elég halkan, hogy ne halljuk meg. Hát oké.
- Fura, nagyon fura.- mondtam sóhajtva.