01. rész - "Kávé"

Itt is lenne az első rész! Köszönöm szépen a 6 feliratkozót, illetve a kommenteket amit a prológusnál hagytatok! rettentő jól esik, hogy már ennyi feliratkozó van! Remélem ez csak gyarapodni fog!

Puszi, Fannirr

Kémián Miss.Chase feleltetett. Mindössze öten feleltek, a többiek pedig addig feladatokat oldottak meg a munkafüzetben. Én is próbáltam volna ezt tenni, de mivel Sarah mellett ülök, ez nem megvalósítható. Néha csodálkozom, hogy-hogy nem fárad el tízpercnyi hadarás után. Csak monda-mondja és mondja. Se levegő, mindet egy szuszra. Mivel én nem a beszédkészségemről lennék híres ezért általában csak bólogatok. Mint most is csak hallgattam és próbáltam a feladatra koncentrálni.

- Sarah! Kérlek lassíts, talán nem ártana neked is egy kicsit ismételni. - mondtam neki mire ő elfintorodott - Megfog buktatni ha így haladsz. - csóváltam a fejem. Sokszor szerintem engem jobban érdekeltek a jegyei mint őt. Ő úgymond a 'mának él', de én nem szeretem a véletlenekre bízni magam, így teszem amit kell. Tanulok, táncolok, adakozok, felolvasok. Egy átlagos napom az imáról, iskoláról, táncról, tanulásról majd ismét ima és vacsorai áldásról szólt. Sokak szerint unalmas, de egy idő után hozzászoksz. Hozzászoksz ahhoz, hogy a lelkész lányként, nincs nagyon társasági életed, nincs lazulósabb tinédzser korszakod és bulizós hétvégék. Nincs kimaradás tizenegy óráig. Nem mintha számomra ez annyira fontos lenne, de látom a különbséget az én és a többiek világa között. Ezért is nevezem magamat és Georgeot, társadalmilag kirekesztettnek.
- Beth, még csak december van, félévig még megválthatom a világot! - kiáltotta győzedelmesen.
- Ugye feleslegesen töröm magam a győzködéseden? - kérdeztem elfojtott mosollyal.
- Beth, te sosem töröd magad felesleges, legfeljebb nem túl eredményesen. - mondta kis iróniával a hangjában, mire elmosolyodtam.
Az óra többi részében Sarah tovább folytatta a mondanivalóját miszerint, a két új diák nem e Földről származnak. Szerinte 'atomcsúcsan' helyesek. Hogy én mit gondolok? Valóban helyesek. Érdekes, hogy a legtöbb ember egy pillantás után eltudja dönteni, hogy az illető mennyire szimpatikus. Hát én nem ilyen vagyok, és ez lehet, hogy rossz tulajdonság. Általában megfontolt vagyok ilyen téren. Először jól kiismerem a adott illetőt és utána vonom le a következtetést, hogy van-e esélye. Persze apa mindig azt hajkurássza, hogy mindenkinek esélyt kell adni, de tudom, hogy ezt nem a fiú kategóriában érti.
Kémia után, jött az angol ahol  leckezáró dolgozatot írtunk, majd ezek után egy matek, biológia, ének amin persze a tanár szokásához híven alázott meg mindenkit, de ezt csak úgy mellékesen. Majd a fantasztikus ének után, egy infó és egy tesi, ahol a kézilabda csínját sajátíthattuk el. Mondanom sem kell, hogy mennyire élveztem. Nyolcadik órában kezdődött el az irodalom fakultáció. Mivel ezen a fakultáción az egész évfolyam (mármint akik ezt a fakt. vették fel) részt vesz, így sok az olyan arc akikkel még egy szót sem váltottam. Bementem a terembe és ezzel persze minden figyelem rám irányult. Levetettem magam a szokásos padba és elővettem a szokásos felszerelést. Még öt perc volt az óráig így elővettem a telefonomat és megnéztem a menetrendet, hogy pontosan hánykor indul a buszom. Remek kicsengetés után még van 25 percem, hogy elérjem. Gondolkodásomból egy krákogás szakított ki, felnéztem az illetőre és megpillantottam azt a személyt aki reggel felcsapott a kocsival.
- Leülhetek? - kérdezte gúnyos mosollyal.
- Szabad országban élünk, nem? - mosolyogtam kedvesen. De mégis az a távolságtartó mosoly volt.
- Tehát évfolyam társak vagyunk. - jegyezte meg.
- Nagyon úgy látszik. -bólogattam egyetértően. Ezzel ki is merítettük a megbeszélendő dolgok listáját, és tanárnő is megjött az órára. Az óra első felében leírtuk a vázlatot majd az óra további részében unottan hallgattam tanárnő meséjét miszerint milyen fantasztikus az orosz realizmus. Már csak öt perc volt az órából és már mindent csináltam. Tépdeltem a papírt, firkáltam a könyvemet, rugdostam a padot. Azért a nyolcadik óra után már az is megváltás ha egy emberekkel teli buszra ülhetek fel. Mikor megszólalt a csengő eszméletlen gyorsasággal mentem ki a teremből. Mikor ránéztem a telefonra észrevettem, hogy még bőven van időm ezért lassítottam. Mivel a buszmegálló a suli mögötti parkoló mellett volt így hátul mentem ki és észrevettem a nagy tömeget a kosárpályán. Nem érdekelt volna a nagy gyülekezett ha nem veszek észre egy ismerős arcot a tömegben, pontosabban a tömeg közepén. Ez nem más volt mint az öcsém, George. Gyorsan odasiettem, befurakodtam magam a kör közepe felé, ahol már tisztán láttam, hogy mi történik. Peter az egyik tizenkettedikes nagy menő, erősen fogta öcsém ingének gallérját, aminek következtében George megemelkedett. Nem csodálkoztam ezen a jeleneten, mivel mindig is tisztában voltam azzal, hogy George-nak a meglehetősnél nagyobb szája van, szeret vissza szólogatni, és szeret kötekedni, gyakran ő húzta ki a gyufát a felsőbb éveseknél. Persze Peter sem az a türelmes ember. Már-már unottan sóhajtottam fel és léptem be a kör közepére.
- Peter, kérlek engedd el. - sóhajtottam fel ismét, a megszokott napirend miatt. Megszólalásomnak köszönhetően minden szempár rám szegeződött, köztük Peterré és Geogé is.
- Beth, nem hiszem, hogy ez a te dolgod lenne, ismét. - mondta gúnyos mosollyal. Meglepődtem hangnemén, és azon, hogy Beth-nek szólított, mivel még nem nagyon beszélgettünk.
- Á, de még mennyire az én dolgom. Ő az öcsém, én a nővére vagyok. Érted az összefüggést ugye? - kérdeztem.
Mondandóm után letette az öcsémet, aki elégedetten vigyorgott rá. Mint aki most nyerte meg a meccset. Öcsém mellém szökkent és együtt indultunk a buszmegálló felé.
- Tudod, nem mindig leszek ott, hogy kiszabadítsalak. - mondtam neki miközben elővettem a táskámból a fülhallgatómat.
- Egyszer sem kértem, hogy segíts. - válaszolta.
- George, nem gondolod, hogy néha túl nagy szád van? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem. - mondta és levált tőlem és az ellenkező irányba indult el.
Még volt 15 percem a buszig így beszaladtam a szemben lévő kávézóba gyorsan kértem egy Caramellás Latte-t és a kijárat felé indultam. Így is történt, de pont ekkor nyitotta ki valaki az ajtót ami kisebb erővel nekem csapódott. A kávém a kiesett a kezemből, nagy csattanással a földre zuhant és kiömlött, pár csepp persze a nadrágomra is jutott. Meglepetten néztem fel az illetőre aki nem más volt mint az új évfolyamtársam. Úgy látszik ma ő minden problémám okozója. Ő csak a fejét fogva alig láthatóan kuncogott, amíg én meglepetten néztem a pincér felé aki csak intett egyet. Ez olyan ' semmi gond majd én feltakarítom a mocskodat' féle intés. volt.
- Észrevetted, hogy a mai nap folyamán többször is benedvesítettelek? - kérdezte undorítóan kaján vigyorral a száján. Egyszerre lepődtem meg undorító pajzán megjegyzésén, ami egyáltalán nem volt humoros másszor pedig ő most komolyan flörtöl velem?
- Ne haragudj, de mennem kell. - mondtam zavartan és kisiettem a kávézóból.
Mivel hallottam, hogy az ajtó nem záródott be arra következtettem, hogy valaki követte cselekedetemet.
- Várj már! - hallottam a srác hangját - Legalább hadd fizessem ki a kávédat. - mosolygott.
- Nem kell, sietem. Mindjárt jön a buszom. - mondtam unottan és figyeltem ahogy beáll elém a busz.
Hát mit ne mondjak. ennyire még sohasem örültem egy busz érkezésének.