Prológus

Sziasztok! Itt is lenne a prológus, ami eléggé terjedelmesre sikeredett. Remélem tetszeni fog nektek és sokan fogjátok olvasni! :)

Puszi, Fannirr.

Elizabeth Crough, azaz Beth. Apa utálja ha így hívnak, mindig azt mondja, ha azt szerette volna, hogy Beth legyek akkor úgy nevezett volna el, de mivel Elizabeth vagyok ezért ő minden egyes megszólításkor így hív. Apa lelkész, ez már magában érdekes, de mellé még társul anya aki ápolónő a Városi kórházban. Eddigi életem mások segítéséről szólt. Nem is értem miért beszélek múltidőben hisz még mindig itt tartok. Nem mintha bajom lenne vele, csak néha sok. Általában az iskolában tengetem mindennapjaim valamint a Szt. Mark templomban, ahol minden vasárnap és szombaton felolvasok. Aztán a Pricely Színház színpadán ahol nyolcéves balett táncosként foglalok helyet a csoportban. Mármint nem úgy nyolcéves, hogy nyolcéves hanem a nyolcadik éves a csoportban. Szeretek táncolni, de nem a szenvedélyem. Két hónapja töltöttem be a 17-et, és három egész hónapja vagyok tizenegyedikes. Ahhoz képest, hogy a suliban 'Szentfazéknak' hívnak elég sok barátom van, ott van Sarah akire azt mondanám, hogy legjobb barátnő, de feleslegesnek tartom az ilyen kifejezéseket, számomra minden olyan lány akivel barátkozok barátnő. Nem vagyok az a nyers személyiség, de nem szeretem megosztani senkivel a nem létező szerelmi életemet. Sarahval igaz sokat vagyunk együtt, de nem kötődünk egymáshoz olyan szinten, hogy megosszam vele a gondjaimat vagy akármit. Erre való a napló, igaz ő nem tud tanácsokat adni, de nem is várok el senkitől.  Úgymond a mi barátságunk Sarahval, érdekbarátság, van kivel lennünk és kész. Mint már mondtam a nem létező szerelmi életem nem létezik, nem álmodozom az iskola focicsapat kapitányáról Kellen Rose-ról, mert egy alpári bunkó. Úr isten. Ha ezt apa meghallotta volna, valószínű, hogy egy hétig bűnbánó imákat kellett volna hadarnom. Van egy öcsém George, kilencedikes, és ugyanoda jár ahova én. Társadalmilag kirekesztett, nem sokan értik meg. Ő, túl okos és túl elvont, nem mintha én nem lennék elvont és kirekesztett de ő nálam is jobban az.

***

-Beth! Kész a reggeli, mindenki rád vár! - kiáltotta anya a konyhából. Apa valószínű, hogy szem forgatva veszi tudomásul anya megszólítását. Próbálok gyorsabban öltözni de a reggeli kóma miatt nem nagyon megy. Megfésülöm hajam felveszek egy egyszerű kis tunikát hozzá pedig kék csőfarmeremet. Az ablakon kinézve látom, hogy kicsit szemerkél az eső így kezemre húzom a hajgumimat és előkapom az ütött-kopott farmerdzsekimet a szekrényemből. Fanyar mosollyal veszem tudomásul, hogy a hajam saját életet él és, hogy ismét tiszta táskás a szemem alatt. Viszont a szeplőim kezdenek halványodni ami meglehetősen jó.
- Elizabeth, kérlek gyere! - ki más hív engem ebben a házban Elizabeth-nek? Hát apa.
Gyorsan lesiettem a lépcsőn be az étkezőbe ahol már öcsém, George majszolta rántottáját.
- George! Nem megmondtam, hogy ima előtt nincs evés, és még a nővéred sem csatlakozott. - rivallt rá apa, nem az az indulatos fajta ember így inkább hangzott tanácsnak mondata mint parancsnak. 
- Elizabeth csatlakoznál? -nézett rám apa kérdőn, mire leesett, hogy még  mindig az asztal előtt állva bámulom őket.
- Természetesen. válaszoltam és leültem közéjük.
Elmondtuk a reggeli imát majd hozzákezdtünk a reggelihez. Nem voltam éhes így csak turkáltam a tányéromban lévő maszlagban amit anya készített. Őszintén szólva nem a legjobb szakács, de nincs is sok ideje ezt gyakorolni mivel éjjel-nappal a kórházban sürög-forog. Öcsém egész jó szakács így gyakran ő készít ebédet apával, én meg leginkább anyára ütöttem.
Rápillantottam az órámra ami már hét óra harmincnégy percet mutatott. Mivel nincs távol a suli így simán beérek öt perc alatt, de szeretek hamarabb beérni így még válthatok egy-két szót Sarahval. 
- Mennem kell, mert még dolgom van.- mondtam, és felálltam az asztaltól - Sziasztok!
- Beth! Nem is ettél semmit. - mondta anya csüggedten.
- Nem vagyok éhes.- mosolyogtam rá biztatóan. -  De megyek, jössz George? - kérdeztem.
-Nem, még ráérek. - mondta és egy újabb falatott kapott be.
Bólintottam majd felkaptam az esernyőmet és kiléptem a kicsit hűvöskés időbe. Reflexszerűen nyúltam farmerdzsekim gombjaihoz. Lépteimet gyorsabbra vettem mikor észrevettem, hogy az eső jobban kezd el esni és egyre nagyobb tócsák születnek az utakon. Már a suli parkolójában jártam amikor bekanyarodott egy számomra ismeretlen autó, őrült sebességgel. Ezzel az összes útszélen heverő tócsa tartalmát rám fröcskölve. Elszörnyedve konstatáltam a nadrágomat ami csupa víz lett, nem mellesleg vászon csizmám felitta a vizet és még a zoknimon is éreztem a nedvességet. Ez komoly? Már így is elég szörnyen néztem ki, és erre még ez is. 
- Szuper! - sziszegtem fogaim között amikor meghallottam a kocsiajtó csapódását. Kinézetemmel nem törődve vettem az irányt az iskola felé, nem érdekelt, hogy ki volt olyan kedves és udvarias aki miatt úgy nézek ki mint egy ázott kutya, próbáltam lenyugtatni magam, hogy teljesen véletlenszerűen történt az egész. 
- Úgy látszik ez nem a te napod. - hallottam a hát mögül egy dörmögő hangot. Hangjában meghallottam, hogy nevet. Vagy mosolyog. Megálltam és hátrafordultam. A fiú teljesen vidám arccal bámult felém. Jót szórakozott kinézetem. Míg ő makulátlan fekete bőrdzsekit, kék farmert és fehér pólót viselt addig én játszottam a kóbor kutyát akit árvíz támadás ért. Makulátlan külseje mégis egy kis vadabb stílust tükrözött. Úgymond 'A gimi menő csajai döglenek érted.' címért jelöltem volna, valamint ' A nyomik minden este rólad álmodnak.' címért is. Vagyis az a kategória ami számomra nem pont elérhető, és nem is kedvező.
- Valóban? - kérdeztem gúnyos mosollyal, majd esernyőmet összehúzva beléptem a suliba. 
A szekrényemhez sétáltam és elforgattam a lakatot, az kattanva jelzett és kinyitottam az ajtót. Sarah is a szekrényénél volt tőle, egy-két méterre. Mikor kész lettem könyveim átpakolásával Sarahoz siettem aki jót mulatott kinézetemen. 
- Ez, hogy? - kérdezte engem méregetve, nevetve.
- Felcsapott egy kocsi. - mondtam neki egyszerűen és durcásan. 
Sarah ekkor már rég nem figyelt. Legtöbben a bejárati ajtó felé figyeltek ahol két viszonylag hasonló kinézetű fiú lépett be az épületbe, az egyik fiú az volt aki felcsapott, ő idősebbnek tűnt a másik fiúnál. Aki mellesleg semmivel nem volt szimpatikusabb a vízzel felcsapóssal. Mindkét fiú áradt a menőség és a magabiztosság, és ezek mellé még társult az eszméletlen kinézetük. Minden egyes lány akire ránéztem kidülledt szemekkel figyelte őket, ők csak lazán végig vonultak a sulin, a nyáladzó lányokkal nem törődve. 
- Ez komolyan mondom annyira jellemző. - morogtam az orrom alatt, amikor elhaladtak mellettünk. Próbáltam kerülni mindenféle szemkontaktust az előbbiekben találkozott fiúval, de nem ment. Majd a másik fiú is felém fordult, és így már ketten bámultak. 
- Úr isten. Ők minket bámultak. - mondta Sarah döbbenten. 
- Téged. - mondtam higgadtan, mert nem találtam logikát abban, hogy engem nézzenek - Egyébként is mi van akkor? - kérdeztem.
- Na, ne. Na, ne. Nem láttad? Ezek esküszöm félistenek vagy tudom is én. - röhögött "viccén, amit én egyáltalán nem találtam viccesnek.
- Két átlagos tinédzser, valószínű nárcisztikus világképpel. - mosolyogtam.
- Ne tagadd, hogy nem helyesek! - mondta fenyegető hangon. 
- Nem tagadom, mert nincs mit. - válaszoltam - Valamint, nem az én kategóriám. - válaszoltam zavartan.
- Miért ki a te kategóriád? XVI. Bendek pápa? - mondta gúnyosan.
- Igazán humoros vagy. - mondtam neki kis sértettséggel, majd megfordultam, és elindultunk órára, a kémia labor felé.